Majdnem 100 évvel ezelőtt ezekben a napokban, 1920. július 10.-én egy meleg nyári estén Kerry megyében az IRA megtámadta az ír királyi rendőrség laktanyáját Rathmore-ban. A támadás azért maradt emlékezetes a mai napig, mert itt ölték meg az első Black and Tans tagot, Alexander Will-t.

A Black and Tan 1919 és 1922 között az ír királyi rendőrség (Royal Irish Constabulary, röviden RIC) egy különleges alakulata volt, amelyet azért toboroztak, hogy az ír függetlenségi háborúban segítse a királyi rendőrség munkáját. Tagjai főleg britek voltak, de írek is csatlakoztak hozzájuk. Winston Churchill kezdeményezésére 1919-ben kezdték meg a toborzást, az alakulatba ezrével jelentkeztek, főleg első világháborús veteránok. Az volt a szerepük, hogy fenntartsák az királyi rendőrség hatalmát és segítsék az IRA (Irish Republican Army, az Ír Köztársaság Hadserege) elleni harcot. Becenevüket, a Black and Tans-t a rögtönzött egyenruhájukról kapták, amelyben keveredtek az angol katonai és az ír királyi rendőrség egyenruhái. A Black and Tans rendszeres és brutális támadásokat hajtott végre civilek ellen, nevéhez vér és szenvedés tapad, említésük Nagy Britanniában és Írországban is erős negatív érzéseket vált ki.

Ír önkéntesek

1920. július 10.-ének estéjén az IRA Kerry-ben állomásozó 5. zászlóaljának önkéntesei megtámadták a RIC vasúti sínek mellé épült rathmore-i laktanyáját. Az épületről azt tartották, hogy bevehetetlen, mert az ablakokat és az ajtókat acélzsalugáterek védték, de ez nem tántorította el a Kerry-ből jött csapatot a támadástól.
A Rathmore-i IRA vezetője, Manus Moynihan Con Leary, Fred Crowley, Dave Crowley és Mick Dennehy társaságában tervezte meg a támadást, ők találták ki azt is, hogy ágyúval fogják bevenni a laktanyát.

A szóban forgó ágyút a Killarney-ben található Ross várából szállították el a zászlóalj hadbiztosa, Con Leary segítségével. Az éj leple alatt lovaskocsin vitték el az ágyút először a gneeveguilla-i kovácsmester, Din Murphy kovácsműhelyébe. A kovácsmester egy talpazatot készített az ágyúhoz, aztán az egész építményt felvontatták a Paps hegységbe, hogy kipróbálják. A beszámolók szerint a teszt szó szerint zajos siker volt, olyannyira, hogy az IRA önkéntesei attól tartottak, hogy az ágyú dörgése felébresztheti Anu-t, a hegy alvó istenét. Arról a jóval nagyobb veszélyről nem is beszélve, amit az okozhatott volna, ha a hatóságok is felfigyelnek a hatalmas dörejre. A sikeres próbalövés után az ágyút egy vasúti kézikocsira rakták, amit aztán a rathmore-i laktanya közelébe vontattak. A Glenflesk vállalat 20 önkéntese segítette a támadókat, ők furkósbotokkal, lándzsákkal és vasvillákkal felszerelkezve a település összes ki és bejövő útját lezárták. Akiknek fegyverük volt, azokat pedig a támadás helyszínére, a laktanya köré vezényelték.

Innen vitték az ágyút

A házi készítésű bombákat troglikra rakták. Ez amolyan hordágyszerű, deszkából készült alkalmatosság, amelyen két ember viszi normál esetben az építőanyagokat, jelen esetben pedig a bombákat. A terv az volt, hogy az éj leple alatt észrevétlenül megközelítik a laktanyát és átdobják a bombákat az acélzsalugátereken. De a dolgok nem egészen a terv szerint alakultak…
Az önkéntesek elfoglalták a pozíciójukat, egy részük a síneknél volt az ágyúval, másik részük pedig a laktanya melletti híd közelében elhelyezett homokzsákok mögött rejtőzött. Azok, akik a bombákat hordták, levették a bakancsaikat és zokniban hordták fel a bombákat a laktanya ablakaihoz.
Ahogy az éjszakai órákat felváltották a hajnali órák, a homokzsákok mellett az egyik bomba idő előtt felrobbant. Nem okozott komolyabb sérülést, a hangja viszont figyelmeztette a laktanyában tartózkodókat, hogy valami készül ellenük odakint. Órákig tartó heves tűzpárbaj alakult ki a laktanyában tartózkodók és az IRA önkéntesei között. Az ágyú csődöt mondott, de a homokzsákok mögött harcoló mesterlövészek nyomás alatt tartották a laktanyában harcolókat és jó néhány bombát is sikerült felrobbantani.

Az épület egy darabig ellenállt a bombáknak és a golyóknak, de aztán az egyik önkéntesnek sikerült átdobnia az egyik, addigra megsérült emeleti ablakon egy majd két kilós, nitroglicerinnel és nitráttal átitatott faforgácsból készült bombát. A robbanás kiszakította az ajtókat és az ablakokat és ledöntötte a lábukról a kint harcoló támadókat is. Olyan erős volt a hangja, hogy a támadók megijedtek, hogy ezt még a Killarney hatóságok is meghallhatták, így aztán hamar szét is szóródtak.
A félelmeik beigazolódtak, amikor hajnalban megérkeztek Killarney-ből a Black and Tans osztagai. Látták, hogy a kaszárnya súlyos károkat szenvedett, de még mindig áll. Több sebesültet és egy holttestet találtak az épületben. Az osztag kifosztotta a falut és porig égette a helyi tejüzemet, napokig rettegésben tartották a helyieket, raboltak, fosztogattak, erőszakoskodtak. Aztán továbbálltak az ország egy másik vidékére, hogy ott folytassák a lakosság terrorizálását.

A ruthmore-i nyári éjszaka halálos áldozata egy 28 éves skót Black and Tans tag volt, Alexander Will, akit nem sokkal a támadás előtt helyeztek a laktanyába. Will feje megrepedt a robbanásban, ez okozta a halálát. Ironikus módon Alexander Will 1896. március 17.-én született, pont Írország védőszentjének ünnepén.
A skót sajtó is beszámolt a haláláról és együttérzésükről biztosították a halott anyját otthon, Brechinben, A The Weekly Irish Times-ban megjelent, hogy Will a Skót Presbiteriánus Egyház tagja volt, Kerry-ből először Dublinba szállították a holttestét, onnan vitték aztán hajóval Skóciába, ahol végül eltemették.

A Ruthmore-i laktanya ostroma egyfajta tűzkeresztség volt sok fiatal IRA önkéntesnek és azt is előrevetítette, hogy mivel kell szembenézniük azoknak, akik az ellenség egyenruháját öltik magukra.
1920 elejétől folyamatosan nőtt a fegyveres ellenállás a britek ír uralma ellen, ezért is találta ki a RIC márciusban, hogy létrehoz egy speciális alakulatot, akik majd segítenek fenntartani a békét. Ez az alakulat lett a Black and Tans, amiről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy békét hozott volna.