Meghökkentő áttörés

Ír kutatók segítenek egy olyan gyógyszer kifejlesztésében, mely érzéketlenné teszi a mogyoróallergiásokat a mogyoróra. Óriási siker lenne piacra dobni a készítményt, ezzel meg lehetne szüntetni a gyermekeket fenyegető veszélyt – hiszen a mogyoróallergiára kialakuló reakciók akár halált is okozhatnak. A gyógyszer kifejlesztésében az ír kutatók mellett 5 másik ország szakemberei tevékenykednek.

Az új immunterápia kísérletében részt vevő gyerekek kétharmada ma már biztonságosan ehet mogyorót – áll a New England Journal of Medicine szaklapban.

Az AR101 névre keresztelt készítményt földimogyoró lisztből készítették, deszenzibilizálja a mogyoróra allergiás embereket. A 2 éves kísérletbe több mint 30 írországi gyermeket vontak be – ez eddig a legnagyobb jellegű ilyen tanulmány.
A gyermekek 67 százaléka az AR101 kapszula fogyasztását követően képes volt mogyorót enni, 4 darabot, ami már komoly kihívásnak számított az ő esetükben.

Még azon csemeték között is, akik érzékenyek maradtak, csökkentek a mogyoróra adott reakciók és csak néhányuknak kellett használnia adrenalint – ez a leggyakoribb kezelési módszer az anafilaxiás sokk ellen – mondta el Jonathan Hourihane professzor, a Cork-i Egyetemi Kollégium Csecsemő Központjának munkatársa. „Azok számára, akik súlyos reakciókat produkálnak vagy anafilaxiás sokk is jellemző esetükben a mogyoró fogyasztásakor, ez a készítmény teljesen megváltoztatja az életet” – mondta a szakember, aki a globális kísérletet vezette Írországban.

„Ez a kezelés most a szülők, gyerekek és mogyoróallergiával küzdő felnőttek számára is biztonságot ad, amelyet sosem tapasztaltak”

– hangsúlyozta.

Hogyan működik?

A mogyoróallergia elleni gyógyszer úgy hat, hogy elnyomja a testben kialakuló allergiás reakciót. „Arra tanítja a szervezetet, hogy ne pánikoljon, amikor mogyoróval kerül kapcsolatba – magyarázta Hourihane professzor. – Azzal, hogy kezdetben csak a mogyorófehérje percenként ellenőrzött mennyiségével ismertetjük meg, 6-12 hónapig tartósan tartó fokozással (eszkalációval), felépítjük a páciens toleranciáját a mogyoróra.”
A professzor kiemelte, van olyan páciensük, aki korábban egy szem mogyoró tizedrészére is súlyosan allergiás volt, most pedig akár 2-3 darabot is meg tud enni jelentős reakció nélkül.
További kutatásokra van persze szükség annak megvizsgálására, vajon a kezelésnek hosszú távú hatása van-e, miután leállnak vele.

Sok a mogyoróallergiás

Évente nagyjából 1200 gyermeket diagnosztizálnak mogyoróallergiával – a lakosság 2 százalékát, s nagyjából 20 ezer gyerek küzd vele összesen. Csak 5-ből 1 esetben múlik el idővel az allergia magától.

„Ez egy komoly érzelmi állapot is, amely az anafilaxiás sokk fő oka napjainkban. Az allergia gátolja a családok megszokott életét, a gyermek iskolai mindennapjait és életének számos területén jelent problémát”

– fejtette ki a szakember.
Az 551 gyermekből, akik részt vettek a Palisade Klinikai Kutatók csoportjának kutatásában, 32-őt Írországban vizsgáltak.
A kezeléshez még szükséges a szabályozó hatóságok jóváhagyása, de 1 éven belül a piacra kerülhet.
Geraldine Boylan, a Cork-i Egyetemi Kollégium Csecsemő Központjának vezetője elmondta: a kutatás remek példa arra, milyen világméretű munka folyik ebben az intézményben, mely nagy hatással lesz majd családok, gyermekek életére – nemcsak Írországban, hanem szerte a világon.

Írország első perinatális kutatóközpontja ugyanis az elmúlt hónapokban a viták középpontjában állt, mivel az Ír Tudományos Alapítvány úgy döntött, hogy nem biztosít számára újabb finanszírozást.
Még mindig csalódottak emiatt, ám ez a mogyoróallergia-tanulmány is mutatja, hogy a kormánynak támogatnia kell őket – hangsúlyozta Hourihane professzor.

B.A.
Forrás: