Pozitív változások az egyéni vállalkozók életében.

Saját vállalkozáson gondolkodsz? Úgy tűnik, eljött a te időd!

Az ír kormány a napokban indított útjára egy figyelemfelhívó kampányt, amelyben tájékoztatni szeretnék a lakosságot az egyéni vállalkozók számára elérhetővé vált juttatásokról és szolgáltatásokról. Ilyen többek között a rokkantsági nyugdíj vagy az olyan egészségbiztosítási hozzájárulás, amely kiterjed a fogorvosi és szemészeti ellátásra illetve a hallókészülékekre is.

Írországban jelenleg 350 ezer egyéni vállalkozót tartanak nyilván, akik nagyon fontos részét képezik az ír gazdaságnak. Ezzel a kampánnyal elsősorban az ő figyelmüket szeretnék felhívni a változásokra, de azokhoz is szólnak, akik még csak gondolkoznak az egyéni vállalkozóvá váláson.

A dublini City Hall-ban tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök arról beszélt, hogy milyen pozitív hatással vannak az egyéni vállalkozók az ország gazdasági helyzetére. Ez a sokszínű, farmerekből, fodrászokból, boltosokból szakemberekből és még számos egyéb területen dolgozó emberekből álló réteg kiemelten fontos az országnak. Nemcsak maguknak, másoknak is munkát teremtenek, és a kormány kötelessége, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassa őket.

Ezért is bővítették a számukra is elérhető juttatások és segélyek körét, szeretnék, ha igazságosabb rendszerben tudnának dolgozni. Csökkentik a személyi jövedelemadót és növelik az adójóváírást, valamint olyan juttatásokra is jogosulttá váltak, mint az anyasági és apasági ellátás, vagy a bevezetőben már említett egészségbiztosítási hozzájárulás és a rokkantsági nyugdíj.

A miniszterelnök szerint ezzel jelentős összegek kerülhetnek vissza a vállalkozók zsebébe, úgy, hogy közben megerősítik az őket védő szociális hálót is. A változásokról bővebben itt lehet olvasni: www.gov.ie/selfemployed

Regina Doherty, a szociális ügyekért felelős miniszter azt hangsúlyozta ki, hogy az egyéni vállalkozókat bátorítani, támogatni és tisztelni kell. Ha nehéz helyzetbe kerülnek, mint ahogy az bármikor előfordulhat egy vállalkozás esetében, az államnak kötelessége, hogy segítse őket túljutni a nehézségeken és újra magukra találni.

Ezért is bővítik jelentősen a nekik szánt juttatások körét.
A fogyatékossággal élőkkel foglalkozó államtitkár, Finian McGarth szerint ez egy hatalmas előrelépés, az országban most először részesülhetnek egyéni vállalkozók is rokkantsági nyugdíjban.

Ez a fogyatékossággal élők számára létrehozott, 2017-2021 között megvalósuló átfogó stratégia része, amely jóval nagyobb biztonságot adhat a jövőben az arra rászorulóknak.

Országszerte 31 irodában foglalkoznak az egyéni vállalkozókkal. Itt minden részletre kiterjedő információval és szakmai tanácsadással szolgálnak az érdeklődők számára. Mindenkit arra buzdítanak, hogy keressék fel ezeket az irodákat és tájékozódjanak a egyéni vállalkozóvá válás illetve a már meglévő vállalkozáshoz kapcsolódó juttatásokról és szolgáltatásokról.

Ha pedig egy jó csapat tagja szeretne lenni …

Boritókép:Pixabay