A héten az a szerencse ért, hogy egy számomra új sporttal ismerkedhettem meg és kérdéseket tehettem fel Marjai (Slipsteam) Orsinak.

Hogyan ismerkedtél meg a görkorcsolyázással?

Már gyerekkoromban rengeteget görkoriztam, minden télen legalább hetente egyszer a Műjégpályán voltam a barátokkal.
Magát a roller derby-t egy kolléganőmön keresztül ismertem meg, aki már játszotta egy ideje. Az ő egyik meccsére mentem el, és bár semmit nem értettem abból, ami a pályán történik, magával ragadott, amit láttam. Amikor csatlakozni akartam, közbeszólt egy baba a pocakomban, így egy kicsit várnom kellett. Mikor a kicsi fél éves lett, a helyi roller derby csapat (East Coast Cyclones) Bray-ben hirdetett egy kezdő ‘tanfolyamot’, ezt Fresh Meat-nek hívják. Itt tanítják meg az alapokat, hogyan fordulj, fékezz, állj meg, hogyan tudj esni másokra és magadra nézve is biztonságosan, itt tanuljuk meg az ütéseket is. Mielőtt ezt elkezdtem volna, a férjemmel megnéztük a Whip it! című filmet, és bár a ferde pályás roller derby szabályai agresszívabbak, mint a lapos pályásé, a férjem rögtön azt kérdezte, akkor ezt mikor kezdem el…
Így kerültem 2014. szeptemberében az East Coast Cyclones-ba, innen másfél év múlva átmentem a Dublin Roller Derby-hez.

Fotó:Sean Moore Photography

Mi tetszett meg ebben a sportban, hogy ezt választottad?

Mi tetszett benne? Az intenzitás, a stratégia, amit kívülállók, hozzá nem értők nem is vesznek észre, de ha megismered a játékot, rögtön lejön. Nagyon tetszett, hogy bárki, tényleg bárki résztvevője lehet az egésznek. Kicsi- és nagytermetűek, vékonyak, teltebbek, alacsonyak, magasak, mindenki mást hoz a pályára, a játékosok sokszínűek és kiegészítik egymást. Főleg a világszínvonalú csapatokban ezek komoly atléták, rengeteget edzenek, hogy ott legyenek, ahol vannak. Mindezek mellett a roller derby közössége iszonyúan befogadó, sok embert ismerek, akinek ez a sport és a benne lévő emberek segítettek, hogy leküzdjék például a mentális problémáikat. Egy roller derby meccs alatt az ellenfelek mindent megtesznek a győzelemért, de ha a pályán kapsz egy jól sikerült ütést, a meccs után odamész, és gratulálsz a játékosnak. A pályán tényleg mindent bevetsz, hogy felülkerekedj a másikon, de amint az utolsó füttyszó elhangzott, ölelkezések, dícséretek, pacsik látszanak/hallatszanak mindenhol. És utána mindenki együtt sörözik…

Hogyan mutatnád be a sportágat annak, aki nem ismeri?

A roller derby egy csapatsport, két csapat játszik egymás ellen a meccsen, amit egy ovális pályán játszanak. Nem egysoros, hanem a retro 2×2-es görkorcsolyát használjuk, ezt squad-nak hívják. Egyszerre 5 játékos van játékban egy csapatból. A padon 15 játékos lehet. Egy meccs két félidőből áll, amik úgynevezett jam-ekre van bontva. Egy jam maximum két percig tart, tulajdonképpen ez egy menet, utána 30 másodperc line-up time, vagyis olyasmi, mint a hokiban a sorcsere. Ebből három blocker, egy pivot és egy jammer. A jammer az, aki pontot szerez, ő egy csillagot visel a sisakján. A csapat blocker-ének és pivot-jának az a feladata, hogy a másik csapat jammer-jét akadályozza, a sajátját pedig segítse az előrejutásban. A két csapat ezen játékosainak mindig egymás közelében kell maradnia, nem üldözhetik körökig a jammert.

Fotó:Sean Moore Photography

Amint a jammer kijut ebből a “tömegből”, a pack-ből, tesz egy kört és innentől kezdve egy pontot kap minden lehagyott játékosért az ellenfél csapatából. Így egy körben akár 5 pontot is szerezhet. Amelyik jammer előbb hagyja el a pack-et az első alkalommal, ő lesz a lead, és lehetősége van arra, hogy hívja a jam-et, vagyis megállítsa az adott menetet. Ez jól jön, ha a másik jammer is kijutott, így ha például én vagyok a lead jammer, és szereztem pontot, a csípőm ütögetésével jelzem a bírának, hogy megállítom a menetet, így a másik csapat jammer-je nem tud pontot szerezni.

Fotó:Michael Barbour/2nd Shooter

Azt, hogy a test melyik részét lehet ütni és melyik testrésszel szabad kontaktot indítványozni, egy 70 oldalas szabálykönyv írja le, ennek a 90%-a arra irányul, hogy a komolyabb sérülések elkerülhetőek legyenek. Például nem korizhatok neki teljes erőből senkinek a gerincébe hátulról, fejjel vagy sisakkal, és ököllel sem húzhatok be senkinek….


Mi alapján választjátok a roller derbys neveket? Van valami hagyománya a névadásnak?

A Fresh Meat végén sikeres vizsgát kell tenni, ez a feltétele annak, hogy játszhass. Ez nagyon fontos, főleg azért, hogy az ember biztosan álljon a lábán, amikor ütik…J Utána a csapattagok elmennek sörözni, és itt egy idő után egyre jobb nevek kerülnek elő. Van, akinek az eredeti neve az alap, van, akinek a foglalkozása. Így születnek olyan nevek, mint a Maria von Slapp vagy a Crash Test Crummy. A szám mindenkinek a kedvenc száma, vagy az, amelyik szám sokat jelent neki. Van egy lány, akinek Bones a neve, ez ugye csontot jelent, az ő száma 206, mert ennyi csont van az emberi testben.

Fotó:Sean Moore Photography

Könnyedén összeegyeztethető ez a sport a magánéleteddel?

Ez elég sok mindenen múlik. A férjem rendkívüli módon támogat mindenben, amit szeretek csinálni, így ebben is. De nincsenek illúzióim, két gyerek édesanyjaként soha nem fogom ezt a sportot olyan szinten űzni, mint a nagy amerikai vagy európai csapatok tagjai. Ahhoz legalább heti 3-4 edzés kell, plusz súlyzós, kardiós és egyéb erőnléti edzések. Akik ezt magas szinten művelik, azoknak ez az életük, nincs más dolguk ezen kívül. Az, hogy én “csak” a Dublin Roller Derby C csapatában játszok és a B csapat cserejátékosa vagyok, heti három edzést jelent, plusz külön saját edzéseket. Tavaly 6 hétvégén utaztam el a csapattal, játszottunk többek között Madridban, Bécsben, Oslóban. Mivel a sport semmilyen támogatást nem kap, ezt mindenki magának finanszírozza, szóval nem csak időigényes, de drága sportról beszélünk, ha tényleg komolyan akarjuk csinálni. Persze ezek az utazások nem kötelezőek, mindenki megérti, ha más dolgod is van ezen kívül. Idén én sem fogok utazni, szeretnék többet együtt lenni a családdal.

2002-ig inkább showműsorként működött a roller derby, így van ez még most is?

A roller derby elsősorban mindig is sport volt. Lehet, hogy ez régebben inkább showműsornak tűnt, de ez egy kemény sport, ahol fizikailag és lelkileg is ugyanolyan edzettnek, felkészültnek kell lenni, mint bármelyik másik sportnál. Ez nem olyan, mint a pankráció, itt nincsenek megrendezett jelenetek és álütések. Mi sportolók, vagy nézők soha nem gondoluk erre úgy, mintha ez egy show lenne. A focit sem úgy nézi az ember…Sajnos ez a felfogás eléggé tartja magát, mivel a roller derbyt főleg lányok űzik, és igen, volt olyan aspektusa, hogy necc harisnya és miniszoknya. De amikor edzésre megyünk, vagy pályára lépünk egy meccsen, az sport, nem pedig egy szórakoztató műsorszám.

Ajánlanád-e másoknak is?

Mindenképp ajánlom másoknak is, nem kell egyáltalán tudni görkorizni ahhoz, hogy elkezdje az ember. Lehet játékosnak, bírának vagy épp NSO-nak, vagyis “nem korcsolyázó bírának” jelentkezni. Ez egy nagyon jó fej közeg, viszont aki játszik, az keményen edz és közben igazi csapatjátékossá válik

Ha valakit érdekel, hol találhat meg titeket?

Megtalálhatóak vagyunk Facebook-on, Twitter-en, illetve a http://www.dublinrollerderby.com címen. Itt minden infó megtalálható, például a következő meccsünk is, ami március 31-én lesz Greystones-ban a Shoreline CemLeisureLeisure ben, Centre-ben. Akit érdekel, jöjjön el, nézze meg, engem is lehet keresni.

A cikkben szereplő fotók a készítők engedélyével lettek közzétéve.