A theculturetrip.com oldalon jelent meg egy jópofa cikk arról, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy külföldinek, ha szeretne magyarul beszélni.

Ahogy az ilyen témájú cikkeknél lenni szokott, Adam Barnes, a cikk szerzője is azzal kezdi, hogy a magyar nyelv az egyik legnehezebben elsajátítható nyelv a világon. Ennek egyik oka, hogy a magyar szavak nem sok hasonlóságot mutatnak a többi európai nyelv szavaival. De szerinte emiatt nem szabad csüggedni, hiszen a magyar egy teljesen fonetikus nyelv, a szavakat úgy ejtjük, ahogy írjuk, ezért aztán egy kis gyakorlással egész jól el lehet boldogulni. Ezek után sorra veszi a legnehezebb hangzókat, kezdve a

‘gy’ hanggal.

Szerinte ezt azért érdemes már az elején elsajátítani, mert a magyarok ugye nem hungarian-nek (adott esetben proud hungarian-nek) hívják magukat, hanem magyarnak, sőt, büszke magyarnak. (vajon mennyire gyakori, hogy a magyarok ‘büszke magyarok’-ként hivatkoznak magukra?…)

A ‘gy’ hangzó elég nagy kihívás egy angol anyanyelvűnek, nehéz kiejteni, mert az angolban nem nagyon van hasonló hang. Barnes a Jerry kezdő ‘j’ hangzójának finom ejtését gondolja a legközelebb állónak a mi ‘gy’-nkhez, szerinte ezzel   érdemes gyakorolni.

Persze nem csak a ‘magyar’ szó kiejtése miatt fontos elsajátítani a hangzót, hanem a gyakran használatos ‘hogy vagy?’ miatt is. Ő így írja le a cikkében a ‘hogy vagy’ kiejtését: ‘hoh-juh vah-juh’. Ez azért elég vicces, ha magyarként így kimondjuk…

Aztán rátér a Budapest-ben hallható ‘s’ hangzóra.

Megpróbálja elmagyarázni, hogy – bár szinte minden angol szinte mindig így mondja – teljesen hibás ezt az s-t sz-nek ejteni., mert Budapest ugye nem Budapeszt. Persze nem könnyű arra átállni, hogy a magyar ‘s’ az angol ‘sh’-nak felel meg.

Ebben a sorban már csak egy lépés továbbmenni a ‘sz’ hangzóhoz, ami a leggyakoribb köszönésünkben is előfordul. Erről azt írja, hogy önmagában a ‘szia’ még akár menedzselhető is, de ha egynél több embert szeretnénk üdvözölni, a ‘sziasztok’ már közel sem olyan egyszerű. Ráadásul az angol turisták körében évek óta töretlenül népszerű romkocsma, a Szimpla is ‘sz’-el kezdődik, szóval szerinte érdemes energiát fektetni az ‘sz’-be, mert így aztán hazatérve hitelesebben lehet majd beszélni az izgalmas szórakozóhelyről. Az ‘sz’-t az angol ‘sausage’ kezdő hangjával próbálja eladni, amit, ha szó elején áll, kicsit zöngésíteni kell a ‘z’-vel.

 

Romkocsma

Utána rátér az ‘a’ hangzóra,

ahol kicsit megcsappanni látszik az önbizalma. Részben azért, mert ahogy írja, az ‘a’ egy névelő, és mint ilyen, roppant gyakori, részben pedig azért, mert ha egy angol meglátja azt, hogy ‘a’, akkor elég nehezen tud elvonatkoztatni az angol abc első betűjének kiejtésétől. Pedig a magyar ‘a’ szerinte inkább az angol ‘orange’ szóeleji ‘o’ ejtésére hajaz, csak attól egy kicsit finomabban kell ejteni.

Ezután előveszi a fekete öves ‘ö’ hangzó. Mint mondja, a ‘köszönöm’ egy olyan alapszó, amit minden külföldinek illik elsajátítani az adott ország nyelvén, mert rengeteg helyzetben lesz rá szüksége. És ez a magyar nyelv esetében nem olyan egyszerű. Mivel az ‘ö’ hangzó megint csak semmihez sem hasonlítható az angol hangzók közül, ezért a kiejtését sem könnyű elmagyarázni.

De azért kitartóan és elég viccesen próbálkozik. Szerinte az ‘ö’ kicsit hasonlít arra, mint amikor egy angol azt mondja, hogy ‘eurgh’, ha valamitől undorodik. Ha ebből az ember kihagyja a ‘r’-t, akkor már egészen közel kerülhet a magyar ‘ö’ hangzóhoz. Ez valószínűleg még mindig kevés lesz, mivel nem elég egy ‘ö’-t valahogy kiküzdeni magából, egyből háromra van szükség. Ezen mondjuk lehet segíteni a ‘köszönöm’ rövidebb, közvetlenebb formájával, a ‘köszi’-vel, vagy a ‘kösz’-szel, itt csak egyszer kell kikínlódni az ‘ö’ betűt. Itt viszont az lehet a baj, hogy a ‘kösz’-t könnyű elvéteni, ha nem jön össze az ‘ö’, akkor ‘koszt’ fogunk mondani, márpedig a ‘kösz’-t és a ‘kosz’-t nem szerencsés felcserélni, különösen mondjuk egy étteremben, ahol egy kedves pincér szolgál ki bennünket.

Ezek után jön az ‘i’, a becéző és melléknév képző betűnk, amit előszeretettel használunk a nevekhez és szinte bármihez. Barnes-nak nagyon tetszik, hogy a magyarok mennyire szeretnek rövidíteni, szerinte ez egy nagyon cuki szokás a magyar nyelvben. Az angol anyanyelvűek előszeretettel ejtik ki úgy a mi ‘i’ hangzónkat, mint az ‘eye’ szavukat, de ez persze hibás. Ha már ‘eye’, akkor ‘see’, abban ott az ‘i’. (Vagy inkább ‘í’?) Neki nagyon bejön, hogy rengeteg magyar név ezzel az ‘i’ cukiság faktorral van ellátva, és így az Andik, Zolik, Sárik és Gabik hazája vagyunk, nem pedig az Andreák, Zoltánok, Sárák és Gáboroké. Hmm…

Megemlíti még, hogy az ‘i’ relációs melléknévként is funkcionál, a bor tokaji, a kolbász szegedi (vagy gyulai, nekem ez hamarabb eszembe jutna…) vagy valaki például debreceni, szóval fontos az ‘i’, ez a lényeg.

Drónfotó a Sziget Fesztiválról

A végére hagyja az utca szó ‘c’ hangzóját. amivel szerinte még a magyarul jól beszélő külföldiek is időről időre felsülnek. És erre szinte egyből, már a reptéren taxiba szállva sor kerülhet, hiszen az ‘utca’ szót egyből ki kell mondani, amikor bemondjuk a sofőrnek a címet…

Ezt a hangzót sem könnyű elmagyarázni. Szerinte a ‘subtle’ szóban elhangzó ‘t’ mögé kell rakni egy puha ‘c’-t, valahogy úgy, mint a ‘hats’ szóban a ‘ts’. Vagy legalábbis ebben az irányban érdemes keresni a magyar ‘c’ hangzó angol megfelelőjét, a lényeg, hogy soha nem szabad elfelejteni a ‘t’-t az ‘s’ mellől, különben, ha nem koncentrál eléggé az ember, akkor a ‘c’ hangzóból könnyen az angol ‘sea’ lesz, és az nem az, mint ami az ‘utca’ szóban van…

Mi azért gratulálunk a cikk szerzőjének, látszik, hogy jó szívvel és kedves humorral próbál felnőni a feladathoz, hogy legalább alap szinten meg tudjon szólalni magyarul, ami valljuk be, egy külföldinek egyáltalán nem egyszerű feladat!

Ha pedig egy jó csapat tagja szeretne lenni …